MÁJUS 17. - HOMO-, BI- ÉS TRANSZFÓBIA-ELLENES NAP

1990-ben ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek Nemzetközi Osztályozásából. 2005 óta a világnapot Magyarországon is ünneplik.

1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet, hogy a homoszexualitás nem betegség. Azóta minden évben ezen a napon tartják a homofóbia elleni világnapot. Bár az elmúlt évtizedekben több országban is jelentős eredményeket sikerült elérni a meleg egyenjogúság terén, sok helyen még ma is komoly diszkriminációval kell számolniuk a leszbikusoknak, melegeknek, biszexuálisoknak és transzneműeknek.

 

„A homofóbia elítélendő, mert a szexuális orientációjuk miatt alacsonyít le embereket és fosztja meg őket jogaiktól” - mondta Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke azon a múlt heti strasbourgi fotókiállításon, amelyen különböző országok melegfelvonulásain készült képeket mutattak be.


Annak ellenére, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségnek egyre több jogot sikerült kivívnia az évtizedek során, néhány afrikai és arab országban még mindig börtön vagy halálbüntetés jár a homoszexualitásért.

1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy „a homoszexualitás nem betegség, zavar vagy perverzió”. 1948 és 1990 között betegségként tartották számon a homoszexualitást.

 

Hasonlóan a homoszexualitáshoz, a homofóbia kérdését is komoly viták övezik. A homoszexualitás ellenzői szerint a –fóbia szó használata azt a képzetet kelti, mintha egy pszichiátriai betegség lenne, valamint hogy a valódi fóbiákhoz hasonlóan minden esetben irracionális. Véleményük szerint a homofóbia emlegetése a homoszexualitás erőszakos társadalmi elfogadtatásának, valamint a homoszexuálisok pozitív diszkriminációjának megalapozására irányuló stratégia része.

Szómagyarázat:

Homoszexualitás (melegség, leszbikusság): egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag azonos nemű emberek felé irányul.

Biszexuálisok: akik mind a saját nemük, mind az ellenkező nem képviselői iránt érezhetnek szexuális vonzalmat, vagy szerelmet, romantikus vágyakat.

Transzneműség: A transzneműség átfogó gyűjtőfogalma mindazon embereknek, akiknek nemi szerepe (az ún. gender=dzsender) valami okból eltér a születéskor meghatározott biológiai nemtől (férfi vagy nő).

A transzneműség az első kettőhöz képest abban különbözik, hogy nemi identitás. A homo- s biszexualitás a szexuális orientációkat jelöli.

Készítette: Kakas Klaudia, 4.2

Legfrissebb